Szajkó Design Blog

Érdekességek a madár- és kisállatvilágból

A jégmadár

Ez a kis élénk türkizkék madár itthon gyakori vendég, igazi élő "ékszerek" az állatvilágban, repülő drágakőnek is szokták hívni. :)  Ebben a rövidebb cikkben 9 érdekességeket hoztam el róluk, remélem tetszeni fog!

jegmadar.jpg

 

Tudományos neve: Alcedo atthis

Magyarországon védett, értéke 50.000 Ft

Hossza: 16-17 cm

Szárnyfesztávolsága: 24-26 cm

Súlya: 34-46 g

 

 

 

Hallgasd meg a hívó hangját:

 

Repülésük a víz felett alacsony és gyors, néha pedig úgy lebegnek egy helyben, mint a kolibrik (vízi helikopterek). Az Európai jégmadár központja a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban található. Általánosan elmondható, hogy az élőhelyét egyre nehezebben tudja kialakítani Európa szerte a vízparti, emberi munkálatok miatt, egyre nehezebben tud függőleges falat találni, ahol fészkét kialakíthatná. Európában megközelítőleg 160.000 párt tartanak jelenleg számon. Itthon, Magyarországon egész évben megfigyelhetőek.

Mit esznek szívesen?

A fő táplálék számukra természetesen a hal, de emellett szívesen fogyaszt még vízi rovarokat, legyeket, lepkéket, kétéltűeket, rákokat. Nagy ritkán bogyókat is eszik.

+ 9 érdekes tény róluk:

 

1. Elriasztó fejmozgás 

Az állatoknál legtöbbször genetikailag kódolva van, hogy veszély, vagy fenyegetettség esetén igyekezzen a legnagyobbnak tűnni, gondoljunk csak az imádkozósáskákra, az ugrópókokra, poloskákra, akikhez ha odatesszük az ujjunk, gyakran égnek meresztik mellső lábukat, hogy ettől aztán jól megijedjünk és ne akarjuk őket még megérinteni se. Persze vannak olyan állatok is, akik gondolkozás nélkül menekülőre fogják, de ha nincs menekvés, még ők is az előbbi "cselhez" folyamodnak.

A jégmadár ha veszélyben érzi magát és szeretné az őt fenyegető állatot megijeszteni, érdekes, oldalirányú fejmozgással próbálja ezt elérni. Célja ezzel, hogy a nagy, hosszú csőrének mutogatása talán eltántorítja az őt megtámadót. Ez a riasztóviselkedés az ember számára inkább aranyos, de hát elsősorban nem is nekünk van ez kitalálva. :) Ezt az alábbi videóban meg is nézheted:

2. Kiváló halászok

Te már láttál halászat közben jégmadarat? Ha igen, oszd meg élményed kommentben! Ez a kis madár miután észrevette zsákmányát, felfelé és lefelé fordítja a fejét, hogy felmérje a hal helyzetét. A madár ezután (ha megfelelő méretűnek ítélte meg az ebédet) beveti magát a vízbe. 1 méter mélyre merül a vízben maximum.

Merülés közben szemük védve van egy plusz áttetsző szemhéjjal. Miután elkapta a halat, evés előtt még nekiütögeti a faágnak, vagy a földnek, hogy az elbóduljon. Természetesen így könnyebb megenni.

A jégmadaraknak általában van egy jó megfigyelő állomásuk, gyakran ez egy jól elhelyezkedő faág a tó felszínén. Ezért a kis állomásért gyakran harcolnak egymással. Ezt a rövid harcot az alábbi videóban megtekintheted:

3. Halmaradványokkal zsúfolt fészkek

A jégmadár a folyóparton, a homokos/tőzeges talajba ásva fészkel. Egy ilyen fészek akár 140 cm hosszú is lehet a talajban, amely egy fészkelő kamrával végződik. Ennek elkészítése változó a mélységétől függően, 3 nap, vagy akár 1-2 hétig is eltarthat az elkészítés. A jégmadárpár mindkét tagja részt vesz benne.

Évente akár 3 fészket is áshatnak és minden költéssel újat használnak, mert a kicsi jégmadarak kikelése után ez az alagút általában tele van haltetemekkel, szálkákkal.

A fészket felfelé ívelve ássák ki, így elkerülik a beázás veszélyét. A kicsik pedig kikeléstől számítva 3-4 hónapig a szülőkkel maradnak.

(Kattints a képre ha jobban szeretnéd látni)

4. Lehet a kertünkben látni?

Annak ellenére, hogy nem egy tipikus kerti madár, ha víz mellett élsz, van esély arra, hogy a kertedben is láthass jégmadarat. Ha olyan hideg a tél hogy a tavak is befagynak, akkor még nagyobb az esély arra, hogy a madáretetőket is megnézzék maguknak. Tálalhatunk számukra ilyenkor faggyúeleséget is.

5. Nemek közti különbség

A tojók és a hímek színezete nagyjából megegyező azzal egy egyetlen kis különbséggel, hogy a tojók csőre alul vörösebb színű. A hímeknél ez teljesen fekete. 

A fiatalabb egyedek fej-szárny és hát tollazata pedig inkább türkizkék. Később, ahogy nőnek, a zöldesebb szín szépen lassan átalakul kékké, illetve a kisebbek csőrének a csúcsa fehéres színű.

6. Jégmadár-fajták

A világon körülbelül 90 fajta jégmadár éldegél. 

A legkisebb a kongói törpejégmadár (Ispidina lecontei). Ő 10 cm hosszú és 9-12 gramm. 

ispidine_lecontei.jpg

A legkisebb jégmadár - Kép forrása: http://collections.peabody.yale.edu/search/Record/YPM-ORN-137871

A legnagyobb pedig a harsányan kacarászó hangú Kookaburra (Dacelo novaeguineae), amely akár 46 cm hosszú is lehet, és a súlya elérheti a 490 grammot.

dacelo_novaeguineae_-brisbane_australia-8.jpg

És a legnagyobb... Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Dacelo_novaeguineae_-Brisbane,_Australia-8.jpg

 

7. Monogámia

A jégmadarak alapvetően monogámok, a pár egyszerre gondoskodik a csemetékről, de egyes típusoknál megfigyelték, (akárcsak az őszapók esetén) hogy több jégmadár-páros is beszáll az etetésbe, gyerkőcök felnevelésébe.

8. Egy kis tisztaságmánia

A jégmadarak szeretik, ha tiszták és rendezettek. Egy-egy alámerülés után a szárnyaival lesöpri magáról az esetleges hordalékot, szennyeződéseket, és addig-addig dörzsöli a csőrét egy faághoz, amíg nem lesz 100%-ban megfelelően tiszta például az ásás után. Szeretnek a napon megszárítkozni, ha vizes lett a tollazatuk.

9. Nem tartalmaz kék-pigmentet

A jégmadár feltűnő a kék színéről, azonban tollazatuk nem tartalmaz kék pigmenteket. Attól látjuk mégis kéknek, hogy az azt alkotó sejtekről visszaverődő fény beesési szöge miatt kéknek láttatja magát. Akárcsak az emberi szem esetén - a kék szem sem tartalmaz kék pigmentet, csak a a fény szóródásának köszönhetően látjuk kéknek.

(* A fény hullámhosszával összemérhető méretű szórócentrumokon bekövetkező szórást nevezik Tyndall-jelenségnek. A szórt fényben a rövidebb hullámhosszú - azaz kék színű - komponensek intenzitása nagyobb. (Forrás Wikipédia)

Ha többet szeretnél megtudni arról, hogy miért ritka a Földünkön a kék szín, kék színű állatok, akkor az alábbi videót ajánlom megtekintésre, mert nagyon érdekes. Némi angoltudás azonban szükséges a teljes megértéséhez:

 

Tetszett a cikk? Akkor kövesd a Facebook-oldalam, ahol első kézből értesülhetsz arról, ha egy újabb érdekességet teszek közzé! :)

A róla készült kitűzőt itt megtalálhatod.

A bejegyzés trackback címe:

https://szajkodesign.blog.hu/api/trackback/id/tr6513692764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szajkó Design Blog

Ezen a blogon igyekszem a legjobb tudásom szerint bemutatni a madarakat, egyéb Magyarországon is fellelhető kisállatokat, képekkel és hangokkal gazdagon illusztrálva, hogy egy száraz infóhalmaz helyett érdekes tudást kapj róluk.

Irány a honlap?

Kövess Facebook-on!

Friss topikok

  • SzajkóBlog: @commentes nikk: Én köszönöm az olvasását! :) (2018.01.17. 12:57) A szajkó
süti beállítások módosítása