Szajkó Design Blog

De az időszámításunk előtti 6. században már Cyrus (magyarul II. Nagy Kurus) perzsa király is használt hadi postagalambokat, és már abban a korban is használtak sólymokat, vércséket az ilyen postagalambok levadászására. A királyság zászlaja:A vörös vércse az egyik legkisebb ragadozómadár. Gyönyörűen suhan az égi messzeségben, vagy néha egész egyszerűen csak egy helyben lebeg... Ismerkedjünk meg most velük röviden, érdekességek után kutatva!

Tudományos neve: Falco tinnunculus

Magyarországon védett, értéke 50.000 Ft

Hossza: 32-35 cm

Szárnyfesztávolsága: 71-80 cm

Súlya: 156-252 g

Hallgasd meg a hívó hangját!

A vörös vércséket könnyű röptükben is felismerni hosszú, legyezőalakú farktollaikról. Jól alkalmazkodtak az emberi környezethez is, így nem meglepő, hogy néha a városok közepén is összefuthatunk vele, hisz az ottani feltételekhez is képes igazodni. Így akár villanyoszlopon ülve, vagy magasabb épületek erkélyén, háztetőkön is lencsevégre kaphatjuk őket, ha szerencsénk van.

Honnan tudjuk, hogy tojó, vagy hím?

A külső jegyek itt is, mint ahogy a legtöbb más madárnál, igen szembetűnően mutatják a nemek közti különbséget, úgyhogy lássuk lebontva ezeket az eltéréseket:

Hím:

• A hímeken a vöröses-gesztenyebarna szín dominál.
• A farktollaik kékes-szürkék és határozott, széles fekete sávval végződik.
• Hátuk és a szárnyuk tollborítása vöröses-gesztenyebarna,  apró fekete pöttyökkel. A külső szárnytollaik sötétek.
• Hasa sárgás, világosbarna, feketén pöttyözött. 
• A feje kékes-szürke.
• Fekete szemét sárga szín övezi körbe, a lábai szintén sárgák.

Tojó:

• A hímekhez hasonlóak, de a farktollaik barnábbak és egyenletesen oszlanak el a pöttyök rajta, tehát gyakorlatilag sávosak.
• A fejük barna színű (nem szürkés-kék).
• A hátuk és a szárnyuk tollborítása kevésbé vöröses.

8 érdekesség róluk:

1. Fontos küldetésben a háborúk során

Az I. és II. világháborúban is aktívan használtak postagalambokat, akikre komplett fényképezőgépeket is felcsatoltak az ellenséges területek feltérképezéséhez. Ezeket a galambokat sólymokkal, vércsékkel vadásztatták le, némely egyedet ki is tüntettek munkásságáért.

A 19. században (1870-1871) a Franco-Porosz háborúban  az ostrom alatt lévő párizsiak galambokat használtak, hogy üzenetet juttassanak a városon kívülre, amire az ostromló porosz hadsereg sólymokat és vércséket (vadászmadarakat) kezdett el az állományba használni, hogy levadásszák a galambokat.

Galambok küldetésben. Kép forrása: http://www.slate.com/content/dam/slate/blogs/behold/2012/10/29/Pigeon%20Cam/Pigeon6.jpg.CROP.article920-large.jpg

De az időszámításunk előtti 6. században már Cyrus (magyarul II. Nagy Kurus) perzsa király is használt hadi postagalambokat, és már abban a korban is használtak sólymokat, vércséket az ilyen postagalambok levadászására. A királyság zászlaja:

A "nomád" népek is előszeretettel használtak vadászmadarakat vadászatra és hadviseléshez egyaránt.

A mostani repterekre is szoktak vércséket és sólymokat vinni a solymászok, hogy a környékén élő madarakat elüldözzék, így a repülők biztonságosan tudnak fel- és leszállni.

2. Fészeképítés nélkül

A vörös vércsék nem építenek saját fészket. Más nagyobb testű madarak már felhasznált fészkeit használják. Ha nem találnak ilyet, akkor tojásaikat egy fa mélyebb üregébe, vagy egy fal résébe helyezik.

Ezt a videóban látható kisebb vércsét befogadták addig amíg fel nem épül, ugyanis kiesett a fészkéből és eltört a szárnya. Azóta persze már meggyógyult és visszatért a természetben, de rögzítették, ahogy álomba csiripeli magát... :)

3. Újszülött és bölcsis korú vércsék egy fészekben

A tojásokat áprilisban 2-3 napos eltéréssel tojja a tojó. Ennek az az oka, hogy így a kisvércsék eltérő fejlődési szakaszban lesznek, ami növelheti a túlélési esélyüket (a kotlás közben megrepedhetnek a tojások, ami végzetes). Általában 3-6 kisvércse található egy fészekben. A tojó 10-14-napig ül rajtuk, addig a hím hoz ételt. Ezt követően mindkét szülő táplálja őket. A fiatalok nyár végén hagyják el a fészket. 

Ezen a felvételen nyomon követhető egy kicsi vércse fejlődése a pihe-puhától egészen a kirepülésre megérett állapotig:

4. Az étlapjuk nem szűkölködik a fogásokban

Bár elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, étlapjukon szerepelnek még gyíkok, giliszták, nagyobb rovarok, kisebb madarak, de még denevérek is!

Sőt, az alábbi képeken látható, ahogy egy vörös vércse nagy optimizmussal nekilendülve egy szintén gyönyörű bagolytól elcsent egy már levadászott kisegérkét. A természet nem csillámpor, ha enni kell, enni kell, jöjjön szinte bármi.

5. Sok mezei egér=sok kisvércse

A mezei egerek száma befolyásolja a vércsék számát is: ha egy adott év sok mezei egérrel bővelkedik, akkor több fiatal vércse lesz életképes, és válik belőlük felnőtt később. Az éhhalál egy vezető halálozási ok a kicsik körében.

6. Kifinomult látás

A vörös vércsék rendkívül jól látnak, hiszen képesek érzékelni az ultraibolya fényt is. Így egészen a sötétedésig tudnak vadászni. Ez az ultraibolya látás azért is hasznos, mert a mezei egerek vizeletmintákat hagynak maguk után, ami ultraibolya fényben világít. Így ez olyan, mintha a kis mezei egerek egy térképet adnának a vércséknek arról, hogy éppen hol vannak.

Itt egy videó arról, hogy hogyan látnak a madarak, egész jól szemléltetve:

7. Szemben a széllel, lebegve

A vörös vércsék kétféleképp vadásznak. Az egyik mód: egy stratégiailag jól elhelyezett ágon ülve figyelik ki a prédájukat. A másik mód: a magaslati szeleket jól felhasználva szinte egy helyben lebegnek, és ez idő alatt pásztázzák át a vadászterületet. Ez sok energiát használ fel, így télen inkább az ülést választják.

8. Jó tanulók!

A vércsék nagyon jól taníthatók, solymászok is szoktak velük foglalkozni, mint ahogy az első pontban érintőlegesen írtam is róla.

Itt egy videó arról, ami tanúbizonyságot tesz róla. A jutalomfalat esetükben a nyers hús! :)

Tetszett a cikk? Akkor kövesd a Facebook-oldalam, ahol első kézből értesülhetsz arról, ha egy újabb érdekességet teszek közzé! :)